A Kópis és Társa Kft. jogelődje 1992-ben jött létre azzal a céllal, hogy a Paksi Atomerőmű területén az éves karbantartásokban, felújításokban részt vegyen. Később tevékenységét az acélszerkezetek gyártása, szerelése, valamint technológiai csőszerelés, gépészeti szerelés területén az EU és Magyarország földrajzi területére is kiterjesztette. A társaság a portfólióját 2008-tól a mérnökirodai szolgáltatással bővítette.

 A cég létszámának túlnyomó része a Paksi Atomerőmű különböző projektjeinek megvalósításán dolgozik. Jól felkészült mérnökök, technikusok, minősített hegesztők, nagy gyakorlattal rendelkező szakmunkások és minőségellenőrök összehangolt munkája biztosítja a vevői igények kielégítését, és ezen keresztül a társaság stabil piaci szerepét.

 A telephelyen jelenleg egy több mint 2000 m2 alapterületű üzemcsarnok áll rendelkezésre. Ebben többek között egy tisztaszerelő műhely van a saválló acél és egyéb korrózióálló anyagok feldolgozására, hegesztésére, egy másik műhelycsarnok a szénacél alapanyagok feldolgozására és egy további műhely a lakatos munkákra elvégzésére.

 A Társaság a megalakulása óta folyamatosan törekszik a piaci igényeknek való mind tökéletesebb megfelelésére. Ennek érdekében több minősítéssel, valamint MHtE tanúsítással is rendelkezünk. Előzőeken túl cégünk megszerezte a hegesztő oktatás és minősítő képzés tevékenységének végzéséhez szükséges minősítést, valamint regisztráltatta magát az OKÉV – nél is (Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont, Budapest).

 Célunk

A piaci igényeknek való mind tökéletesebb megfelelés, az eddigi vállalkozási portfólió megtartása mellett új piaci ’rés’-ek felfedezésére, a kínálkozó lehetőségek kiaknázása figyelemmel az eddigi vevők megtartása és újabb partnerkapcsolatok kialakítására.

 Erősségünk

 a Kópis és Társa Kft. csapata közel 30 éves tapasztalattal rendelkezik a nukleáris iparban végzett technológiai szerelés területén

  • a Kópis és Társa Kft. csapata közel 15 éves tapasztalattal rendelkezik a nukleáris iparban végzett mérnökszolgálat területén
  • a Kópis és Társa Kft. egyedi termékek/berendezések/rendszerek tervezésével, gyártásával és üzembehelyezésével is ki tudja elégíteni partnerei igényeit